Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A zabla

A zabla egy általában fémből, ritkábban egyéb anyagból (gumi, bőr), vagy anyagok kombinációjából (pl.: gumiborítású fém) készült eszköz, mely a szájába helyezve lehetővé teszi annak fájdalomokozáson keresztüli irányítását.

Alapelv

A zabla alapelve az averzió avagy averzív inger, azaz fájdalomokozáson keresztüli kontroll, akár a akarata ellenére is.

A zabla a ló szájában, a szájzugban helyeszkedik el, az állkapocs egy olyan részénél, ahol nem találhatók fogak (a továbbiakban "foghíjas rész"). Két oldalán az úgynevezett zablakarikákon keresztül csatlakozik a kantárhoz és a kantárszárakhoz. A lovas kezével húzza a kantárszárakat, ezzel a zablán keresztül nyomást gyakorol a szájára és nyevére, mely a lónak fájdalmat okoz, s a fájdalom hatására végrehajtja a parancsot (fordul, megáll stb.) hogy így a fájdalmas ingertől megszabaduljon.

Általános tévhit, hogy a zabla finoman használva nem okoz fájdalmat a lónak. Ezzel szemben a zablát eredetileg fájdalomokozásra tervezték, arra, hogy a lovat erővel kényszerítse a lovas parancsainak elfogadására.

A zabla történelme

Az emberi történelem során a ló uralására számtalan kegyetlen eszközt fejlesztettek ki. Az egyik első ilyen egy fém karika volt, melyet a orrlyukaiba helyeztek, hasonlóan a bikákhoz. Ehhez a karikához aztán kotelet vagy bőrszíjat erősítettek, melyet a lovas kezével húzva erős fájdalmat tudott okozni a orrában. Ez az eszköz tekinthető tulajdonképpen az első zablának.

Később aztán a fém átkerült a orrából a szájába, s így kialakult az a zabla, mely lényegében és hatásmechanizmusában mind a mai napig változatlan.

Fő típusok :

Csikózabla nevezik lovaglózablának is. Merev vagy csuklós (lehet egyszer vagy többször tört) köüzépső részből (zabla test) és két karikából áll. Ezt az eszközt alapvetően a irányítására használják, segítségével "kozgatják" a lovat, azaz fordítják (kanyarodnak) vagy éppen megállítják.

A csikózabla a szájzugra, a nyelvre, az alsó állkapocsra (erőteljesebb használata esetén a hátsó fogakra is) gyakorol nyomást, ezzel kényszerítve a lovat hogy engedjen a fájdalmas ingernek és forduljon, megálljon stb.

Sok változata létezik, az egyszerűbbektől a különféle trükkökkel nagyobb fájdalom okozására tervezett típusokig.

zabla, fékemlő, szájvas, zabola

kettő vagy négy karikával ellátott ujjnyi vastag, kb. 18 cm hosszú, gömbölyű, egy darabból álló vagy csuklósan illeszkedő két darabból álló vas eszköz, amit a szekeresfékre, → kantárra csatolva a ló szájába tesznek, hogy a lovat, a → gyeplő segítségével irányítani tudják. A zablának többféle változata van; legegyszerűbb zabla az egytagú, kétkarikás gömbölyű vas, fejlettebb az ún. törött vagy hólyagos zabla, aminek kettő és négykarikás változata van. A két szabadon mozgó karika által csatolják a kantárra. Ha kétkarikás a zabla, akkor rövid kis láncokra szerelt peckekkel csatolják fel pl. a szekeresfékre (→ fék). A felfüggesztő karikák azt a célt is szolgálják, hogy a zabla a ló szájában oldalra ne járjon ki-be; ugyanezt a célt szolgálják a zabla két végére szerelt kis pálcák is, az ilyen zablát nevezik pálcás-zabolának. Gyakori eset, hogy a pálcák végeit karikákká formálják és ezáltal az ún. feszítőzabla enyhébb változatát kapják, mert ezekbe a karikákba már belecsatolhatják a feszítőszárat. Nagyon sok lónak rossz szokása, hogy a zabla mellett kiöltögeti, lógatja a nyelvét, ez ellen valók az ún. kanalaszablák. – A zabla nagyon régi eszköz, a régészeti ásatások csontból és fémekből való változatait már a korai időkből kiásták, de legegyszerűbb módja lehet a zablának a ló szájába vetett hurok is. – Eldöntendő kérdés, hogy a zablát hol és kik találták fel, valószínű azonban, hogy Közép-Ázsia valamelyik lovas népe használta először, már a fémkorszak előtt is. Az i. e. 9. sz.-ban már ismertek voltak a pusztai nomádoknál a fejlett csuklós vagy hólyagos zablák.

Kép
1
. cigányzabla, 2. parádés zabla, 3. zabla, 4. törött zabla feszítő ágakkal,
 5. feszítőzabla, 6. lánczabla

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.